Hírek

A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) immár tizenharmadik alkalommal szervez TDK-t, azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban részt vevő diákokat. A XIII. Kari TDK a Sapientia EMTE hallgatóin kívül nyitott minden más felsőoktatási intézmény diákja előtt is, amennyiben az általános jelentkezési feltételeket teljesítik.

Határidők:

  • Jelentkezés és kivonat leadása: 2023. április 3., 23:59 óra.

  • Dolgozat/művészeti alkotás leadása: 2023. április 24., 23:59 óra.

  • A XIII. Kari TDK időpontja 2023. május 17–19. 

A Kari TDK megszervezésével a Sapientia EMTE célja, hogy időszerű tudományos előadásokkal járuljon hozzá az erdélyi felsőoktatásban részt vevő hallgatók szakmai fejlődéséhez. A TDK azoknak az egyetemi hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy szabadon választott, napirenden lévő politikai, jogi, környezettudományi, művészeti vagy nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdés kutatására, vizsgálatára és az eredmények ismertetésére, illetve a Művészeti alkotások szekció keretében egy elkészített művészi alkotás (film, fotósorozat, táncprodukció) bemutatására.

Tervezett szekciók:

  1. Nemzetközi tanulmányok

  2. Jog

  3. Környezettudomány

  4. Művészetelmélet

  5. Művészeti alkotások (külön felhívás érvényes rá, lásd lentebb.)

 


 

A jelentkezést különösen azért ajánljuk, mert a TDK-s szereplés igen jó lehetőség arra, hogy a hallgató egy vezetőtanár segítségével egy adott témában elmélyüljön, a megírt anyagra/bemutatott műalkotásra releváns reakciókat kapjon elismert szakemberek részéről, valamint előadási készségeit és technikáját fejleszthesse.

Kiegészítő információk:

  • A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a tutori programban részt vevő diákok számára a XIII. Kari TDK-n való részvétel kötelező!

  • A konferenciára csoportosan is lehet jelentkezni, egy dolgozatnak, alkotásnak több szerzője lehet.

  • Az OTDT szabályzata alapján mesteri disszertációval nem lehet a TDK-ra jelentkezni!

  • Az egyetem Szenátusa által elfogadott TDK-szabályzat V. 2. pontja értelmében: „Határidőn túl történő bejelentkezés esetében a TDK Szervező Bizottság dönthet a dolgozat bemutatásának az engedélyezéséről, de az csak versenyen kívül történhet. Ebben az esetben ezen dolgozatok nem pontozódnak, továbbjutásuk az OTDK-ra nem javasolható.”

 


 

A előző évekhez hasonlóan a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Kari Tudományos Diákköri Konferenciája egyben jelölő fórum (közvetlen kijutási lehetőség) a 2023-as XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. 

A Kari TDK előadásai nyitottak az érdeklődő nagyközönség számára is.

 


 

 

A jelentkezés módja

  1. Regisztrálj a tdk.kv.sapientia.ro honlapra a Jelentkezés/Belépés menüponton.

  2. Ugyanezen menüpontnál bejelentkezve véglegesítheted a versenyre való nevezésedet:

    1. Add meg az előadás címét, az előadó(k) nevét, azok intézményi címeit, a témavezető/felkészítő tanár(ok) nevét és intézményét, az előadók elérhetőségeit.

    2. Egy maximum 500 leütést tartalmazó kivonatot/leírást a dolgozatról/művészeti alkotásról – ennek feltöltése a regisztráció után válik lehetővé. 

A bejelentkezési és kivonatelkészítési, valamint a dolgozatszerkesztési útmutatók a központi egyetemi oldalon elérhetőek, a következő linken: https://sapientia.ro/hu/oktatas/tehetseggondozas/tdk  

Kérjük a szabályzatban szereplő formai követelmények maradéktalan betartását mind a kivonat, mind pedig a dolgozat és az alkotások esetében! Az egyes szekciókra vonatkozó specifikus elvárások az OTDT honlapján találhatóak: http://otdt.hu/.

Az OTDT szabályzata alapján mesteri disszertációval nem lehet a TDK-ra jelentkezni!

Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyetem Szenátusa által elfogadott TDK-szabályzat V. 2. pontja értelmében: „Határidőn túl történő bejelentkezés esetében a TDK Szervező Bizottság dönthet a dolgozat bemutatásának az engedélyezéséről, de az csak versenyen kívül történhet. Ebben az esetben ezen dolgozatok nem pontozódnak, továbbjutásuk az OTDK-ra nem javasolható.”

A Kari TDK előadásai nyitottak az érdeklődő nagyközönség számára is.

 

 

Művészeti alkotások szekció

A Művészeti alkotások szekcióban a következő területek művelőit várjuk:

  1. Sík- és térbeli művészet (festészet, szobrászat, tervezőgrafika, fotó, design, installáció stb.).

  2. Időbeli művészet (animáció, rövidfilm, multimédia, intermédia, videó stb.).

  3. Zeneművészet (szóló és kamaraművek előadása).

  4. Színművészet, táncművészet.

A jelentkezés kritériumai:

  1. Szükséges feltüntetni az alkotás vagy előadás címét, az alkotó(k) vagy előadó(k) nevét, azok intézményi címeit, témavezető/felkészítő tanár(ok) nevét és intézményét.

  2. Szükséges csatolni egy minimum 1000, maximum 2000 leütést tartalmazó leírást a nevezett alkotásról vagy az előadott műről, amelynek feltétlenül tartalmaznia kell a műfaji besorolást, a technikát (amennyiben releváns), a mű eredeti méreteit, a mű konceptuális és technikai leírását.

Az alkotói TDK-ra az alábbi feltételeket teljesítő műalkotásokkal/előadásokkal lehet jelentkezni:

  1. A műalkotások esetében (szobor, festmény stb.) a mű leghosszabb oldala nem haladhatja meg az 1 métert.

  2. A kétdimenziós alkotások esetében kötelező csatolni a műről egy professzionális reprót (fotót), illetve minimum 3 részletképet.

  3. A háromdimenziós alkotások esetében kötelező csatolni a műről minimum 3 különböző szögből készített fotót.

  4. Az időbeli művészetek, a színművészet, táncművészet és a zeneművészet esetén, maximum 15 perc hosszúságú alkotással, előadással lehet jelentkezni.

  5. A TDK-ra nevezett mű mellett egy maximum 5 művet tartalmazó, digitális vagy nyomtatott formátumú portfólió is csatolható, amely az alkotó tevékenységét, érdeklődési körét tükrözi.

  6. A bemutatók, előadások, vetítések maximális ideje 10–15 perc lehet.